Prof. Dr. Erdei László

1945-ben született Törtelen. Az ELTE-n szerzett biológus diplomát 1969-ben. Kandidátusi fokozatát 1983-ban, a biológia tudományok doktora fokozatot 1989-ben szerezte meg. 1995. július 1-től a JATE Növényélettani Tanszékének, majd 2007-től 2010. január 13-ig az SZTE Növénybiológiai Tanszékének tanszékvezetője.

Munkásságának korai szakaszát meghatározta az a tanulmányút, amelyet 1978-ban a Groningeni Egyetemen töltött. Kutatásának korai periódusában a növényi iontranszport mechanizmusával és szabályozódásával, elsősorban a K+ transzporttal foglalkozott. Az ionfelvétel tanulmányozása nem nélkülözheti a növényi membránok sajátságainak ismeretét, így kutatási témái között mindvégig megtalálható ez a vonal is. Iskolateremtő munkássága a stresszfiziológiai kutatásokhoz kötődik. Meghatározó szerepet játszott a só- és ozmotikus stresszhez történő növényi akklimatizációs mechanizmusok megismerésében, valamint az ozmotikus adaptáció és az ezt szabályozó hormonális változások felderítésében. Kutatásaiban később a nehézfémek által kiváltott abiotikus stresszfolyamatok vizsgálata került a középpontba, ami egyúttal kapcsolódott a fitoremediáció tudományterületének hazai meghonosításával. Ehhez módszertani fejlesztések is társultak. Erdei László nevéhez fűződik az első hazai növényi patch clamp laboratórium megálmodása és a stresszorok által indukált jelátvitelben a nitrogén-monoxid szerepének vizsgálata.

Kutatói létét mindig az új tudományos trendek határozott felismerése és az ezirányú gyors fejlesztések jellemezték. Erdei Lászlót a magyarországi stresszfiziológiai kutatások egyik megalapozójának és nagy fejlesztőjének tekinthetjük. Nagyszámú tanulmányútja közül a Japánban, az Okayamai Egyetemen eltöltött időszakot (1988.) és a Kuvaiti Egyetemen (1994/1995) eltöltött 1 évet emelhetjük ki. Az utóbbit kifejezetten azért vállalta, hogy egy éves angol nyelvű oktatási gyakorlatot szerezzen az SZTE Növényélettani Tanszék tanszékvezetői állásának megpályázása előtt.

Munkásságát 110 angol nyelvű, 20 magyar nyelvű cikk, 135 előadás és poszterkivonat foglalja össze, amelynek kumulatív impakt faktora 150, az erre kapott idézetek száma 1020. 1997-2000-ig Széchenyi Professzori ösztöndíjban részesült, 1992-ben Akadémiai Díjat, 2002-ben Farkas Gábor díjat kapott, 2005-ben a Temesvári „Bánát” Agrártudományi Egyetem Doctor Honoris Causa címmel tüntette ki, 2006-ban elnyerte a Magyar Köztársasági Érdemkereszt Arany fokozatát. 1982-től az Európai Növényélettani Társaságban (FESPP) a Magyar Növényélettani Bizottság nemzeti képviselője, 1991-2007-ig a Magyar Növényélettani Társaság elnöke. 1998. és 2000. között a FESPP elnöke. Tanácsadói szerkesztőbizottsági tagja volt a Physiologia Plantarum című lapnak (1992-1996.), illetve szerkesztőbizottsági tagja, majd 2000-től napjainkig subject editora az egyik legjelentősebb európai növényélettani folyóíratnak, a Journal of Plant Physiology-nak. Társ-főszerkesztője az Acta Biologica Szegediensis című folyóíratnak is. Vezetésével 10 darab PhD disszertáció született.

 

 

Információk

Növények extra tápanyag ellátását szolgáló rendszer kutatás fejlesztése

(GINOP_PLUSZ-2.1.1-21-2022-00080)

MTA SZTE „Lendület” Növényi NaNObiológia Kutatócsoport

ÚJ NEMZETI KIVÁLÓSÁG PROGRAM



 

Elérhetőség

6726 Szeged, Közép fasor 52.
Tel/Fax: +36 62 54 4307