Irinyi János Kémiaverseny Döntő 2018 |
There are no translations available. 2018. április 13-15 között rendezte a Szegedi Tudományegyetem a Magyar Kémikusok Egyesületével közösen az 50. IRINYI JÁNOS Középiskolai Kémiaverseny döntőjét. Az ország számos középiskolájából, sőt még a határon túlról is érkezett 195 versenyző hat kategóriában, elméleti, számítási és laboratóriumban végrehajtott kísérleti feladatok megoldása során mérték össze tudásukat. Közülük a legjobbak négytagú zsűri és a többi résztvevő előtt tartott rövid előadásban adtak számot tudásukról.
A legmagasabb összpontszámot elérő diákok a rendezvény záróünnepsége alkalmával vehették át az Irinyi-díjat és a vele járó serleget. Irinyi-díjban részesült a 9. osztályosok közül Simon Vivien (ELTE Apáczai Csere János Gimnázium és Kollégium, Budapest), a 10. osztályosok közül pedig Borbás Balázs (Kökönyösi Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola, Komló).
Kiemelkedő tehetséggondozó munkájukért tanárok és iskolák is különdíjban részesültek. A következő felkészítő tanárok a Richter Gedeon Nyrt. különdíját (konferencián való részvétel) nyerték el: Csatóné Zsámbéky Ildikó és Pőheimné Steininger Éva (Révai Miklós Gimnázium és Kollégium, Győr), továbbá Szabó Ünige (Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy). A Révai Miklós Gimnázium és Kollégium (Győr) a MOL különdíját (gyárlátogatás), míg a Kökönyösi Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola (Komló) a Reanal Laborvegyszer Kft. vegyszercsomagját kapták.
A rendezvény kiemelt támogatói a Richter Gedeon Nyrt., az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a MOL Nyrt. voltak. A MOLAR Chemicals Kft., a Unicam Magyarország Kft.és az EGIS Gyógyszergyár Zrt. a legjobb elméleti, számítási és gyakorlati eredményt elérőket jutalmazták.
A program részben az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Nemzeti Tehetség Program és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett NTP-TMV-17-0119 azonosító számú pályázat és az Emberi Erőforrások Minisztériuma Oktatásért Felelős Államtitkársága támogatásával valósult meg.
A döntőt előkészületi és lebonyolítási munkálataiban az SZTE részéről közel 50 fő vett részt, köszönet illeti őket ezért! A döntő búcsúzik Szegedtől, a következő öt évben a Debreceni Egyetemé az esemény rendezésének joga.
A 2018-as és a korábbi évek döntőivel kapcsolatban további információk találhatók itt:
|