A tárgy kódja és neveBOKO171E Regionális biogeográfia
Meghirdető tanszék(csoport)Ökológiai Tanszék
Felelős oktatóDr. Horváth András
Kredit2
Heti óraszám2
Típusaelőadás
Számonkéréskollokvium
Teljesíthetőség feltétele-
Párhuzamos feltétel-
Előfeltétel-
Helyettesítő tárgyak-
Periódusőszi félév
Javasolt félév7.
Kötelező v. kötelezően választhatókötelezően választható: KT
Megjegyzés 


Tematika


Az előadás fő feladata bemutatni azt, hogy a Kárpát-medence természetes flórája milyen kényszerfeltételek között, a szupraindividuális organizáció milyen saját törvényszerűségi alapján alakult ki. A kényszerfeltételeket elsősorban az egyes tájegységek klimatikus, geomorfológia, alapkőzetbeli, a kialakult talajok vízgazdálkodási sajátosságai jelentik. A kurzus példákkal illusztrálja a hazai flóra és vegetáció kölcsönös egymásra hatását, és rámutat arra, hogy a regionális flóra is lényeges aspektusa az élet evolúciós történések során létrejött geográfiai léptékű mintázatának. Az előadás során áttekintjük a hazai flóra és vegetáció kutatásának történetét. Megismerjük a Kárpát-medence növényzetének holocén fejlődéstörténetét, és rekonstruáljuk az utolsó természetes növénytakarót. Felvázoljuk a Pannon flóratartomány Eurázsián belül elfoglalt helyét, kitérve a karakterisztikus, illetve a hazánkban flóratörténeti jelentőségű, lokálisan unikális növényföldrajzi elemekre egyaránt.
Részletesen megbeszéljük minden egyes hazai flóravidék és flórajárás sajátosságát. A flóra tájegységek közötti és azokon belüli folyamatos megváltozására példaként hozzuk a Kárpát-medence néhány jellegzetes flóragradiensét.


Ajánlott irodalom

  1. Hortobágyi T. - Simon T. (szerk.): Növényföldrajz, társulástan és ökológia, Tankönyvkiadó, Budapest, 1981.